Több ezer őskori ember DNS-ének vizsgálata írta újra Európa két nagy nyelvcsoportjának eredetét
Koppenhágai és Leideni Egyetem kutatói több ezer őskori ember DNS-ét elemezve vizsgálták a germán és kelta nyelvek európai terjedését. A Nature-ben megjelent két tanulmány szerint a germán nyelvek mintegy 800 évvel később érkezhettek Skandináviába a.
A Koppenhágai Egyetem és a Leideni Egyetem kutatói több mint 4500 őskori európai ember DNS-ét elemezték, köztük több mint 700 újonnan szekvenált egyént, hogy teszteljék a germán és kelta nyelvek őskori terjedéséről szóló elméleteket. Eredményeiket két, a Nature-ben megjelent tanulmányban ismertették. Az indoeurópai nyelvek közös ősét a ma elfogadott elmélet szerint a Fekete- és Kaszpi-tengertől északra fekvő sztyeppékről
mintegy ötezer éve Európába vándorló pásztornépek hozták magukkal, ám az egyes nyelvek további terjedése vitatott volt.A germán nyelvekről szóló tanulmány szerint korábban úgy vélték, hogy legkorábbi formájuk a sztyeppei bevándorlók első hullámával, nagyjából 4800 éve érkezett Skandináviába. Az új adatok azonban azt mutatják, hogy mintegy négyezer éve egy második, szintén sztyeppei eredetű csoport is megjelent Kelet-Skandináviában,
valószínűleg a Balti-tenger túlpartjáról.Ez a korábban ismeretlen népesség Skandinávia nagy részén elterjedt, éppen azon a területen, ahol az időszámításunk előtti első évezredben az ősgermán nyelvet beszélhették, és leszármazottaik a későbbi germán népek többségében kimutathatók. A kutatók szerint elképzelhető, hogy ők hozták magukkal a germán nyelvek elődjét, mintegy 800 évvel később a korábbi feltételezésnél.





