A Demjén-film bandája nemcsak a mozikban, hanem élőben is tarol
A Hogyan tudnék élni nélküled? film Kuplung zenekara a hétvégén dupla nagykoncertet adott a Papp László Budapest Sportarénában. A szombati koncerten bejelentették: 2027 nyarán a Budapest Parkban lépnek fel.
A Hogyan tudnék élni nélküled? című filmből ismert Kuplung zenekar túllépett a fikción: november 6-án és 7-én este dupla, önálló nagykoncertet tartott a Papp László Budapest Sportarénában. A látványos show-ban a zenekar tagjai mellett a film fontos szereplői is színpadra álltak, köztük Törőcsik Franciska, Márkus Luca, Varga-Járó Sára, Brasch Bence, Bede-Fazekas Máté, Valkusz Milán és Rózsa Sára, valamint Liptai Claudia is mikrofont ragadott.
A szervezők tájékoztatása szerint esténként több mint tízezren énekelték együtt Demjén Ferenc kultikus slágereit az előadókkal.A dupla Aréna-koncert hatalmas szakmai mérföldkő a három főszereplő, Marics Peti, Ember Márk és Kirády Marcell pályáján. Ember Márk elmondta: amikor megismerkedtek, mindhárman gyerekek voltak, érdekes megélni, hogy azóta felnőttként gondolnak a munkára. Hozzátette, hogy a projekt egyszerre komoly feladat és nagy kihívás, ugyanakkor olyan élmény, ami semmihez sem
hasonlítható az életükben.A Kuplung mostantól hús-vér zenekarként is meghódítja a rajongók szívét. A szombati koncerten bejelentették, hogy 2027. augusztus 5-én hatalmas nyári bulival várják a közönséget a Budapest Parkban. Ismét felcsendül többek között az „El kell, hogy engedj!”, a „Darabokra törted a szívem”, a „Szerelemvonat” és a film címadó dala, a „Hogyan tudnék élni nélküled?” Marics Peti, Ember Márk és Kirády Marcell, valamint meglepetésvendégeik előadásában.





