Könnyek között ünnepeltek a Vígszínházban, most egy korszak lezárul
A Vígszínház 2026. november 5-én ünnepelte A Pál utcai fiúk bemutatójának tizedik évfordulóját. Az előadás végén a nézőtér piros és zöld fénybe borult, a közönség pedig együtt énekelt a jelenlegi és egykori szereplőkkel.
Megható pillanatokkal ünnepelte A Pál utcai fiúk bemutatójának tizedik évfordulóját 2026. november 5-én a Vígszínház. Az előadás végén a nézőtér piros és zöld fényekbe borult, a közönség pedig együtt énekelt a jelenlegi és egykori szereplőkkel. A színház Facebook-bejegyzése szerint a különleges látványt a produkció rajongói szervezték meg. A Molnár Ferenc regényéből készült zenés játékot 2016. november 5-én mutatták be Marton László rendezésében, Dés László zenéjével, Geszti Péter dalszövegeivel
és Grecsó Krisztián átiratában.Az előadást az elmúlt tíz évben csaknem 585 ezren látták. Ember Márk a jubileum alkalmából felidézte, milyen meghatározó élmény volt egyetemistaként bekerülni a produkcióba. Mint írta, ez sokkal több volt mint lehetőség, és egy életre meghatározta, hogyan gondolkodik színházról, barátságról, kitartásról. A színész szerint az akkori fiatal társulat tagjai azóta a magyar kulturális élet meghatározó alkotóivá váltak, és köszönetet mondott a közönségnek a kezdetektől tapasztalt támogatásért.Vecsei H.
Miklóst szintén mélyen megérintette a jubileumi találkozás. Mint a közösségi oldalán írta, nem számított arra, hogy az egykori és jelenlegi szereplőkkel való újbóli találkozás ennyire érzelmes lesz. Megemlékezett az előadás néhai rendezőjéről, Marton Lászlóról is, felidézve Grecsó Krisztián történetét egy kórházi találkozásukról. Grecsó Krisztián rövid, személyes üzenettel osztotta meg a Vígszínház jubileumi bejegyzését: „Napra pontosan 10 éve.





